A bajnokság utolsó hete következik
Csapatunk szerda este a sereghajtó BKG otthonában szerepel. Ellenfelünk a kiesés elől menekül, együttesünk pedig az eredmények kedvező alakulása mellett biztosíthatja a tizedik helyet az alsóházi rájátszásban.
Elérkezett a szezon utolsó két mérkőzése számunkra: szerdán a BKG otthonában vendégeskedünk, vasárnap pedig a Cegléd ellen zárjuk az alsóházi rájátszást. Jelenleg a tizedik helyen tanyázunk a tabellán, kiesési gondjaink már biztosan nem lesznek. A jelenlegi pozíciónkon viszont még ronthatunk, ha a hátralévő két fordulóban a Győr több győzelmet szerez, mint mi: a play-outban egymás ellen rosszabbul állunk a kisalföldiek ellen, márpedig pontazonosság esetén az alsóházi egymás elleni eredmények rangsorolnak.
Hazai pályán eddig rendre legyőztük a BKG-t az idei szezonban, idegenben azonban az alapszakasz hajrájában némi meglepetésre nem jött össze a siker. Most sem lesz egyszerű dolgunk, akkor sem, ha Thurman sérülés miatt várhatóan nem lehet majd ott a pályán. A BKG ugyanis az életéért küzd, és ha szerda este kikap, a Győr pedig esetleg meglepi a Ceglédet, akkor az utolsó fordulótól függetlenül kiesik. Ilyen körülmények között kifejezetten izgalmas meccsre van kilátás szerda este.
„Motivált BKG-t várok, hiszen próbálnak felfelé kapaszkodni a tabellán. Nekünk minden mérkőzés bizonyítási lehetőség. Szeretnénk jól befejezni a bajnokságot. Motivált, harcos játékot várok a mi csapatunktól is – ezt Győrben nem láttam viszont. Nem számítok túl magas színvonalú és sokpontos meccsre, és azt sem hiszem, hogy túl sok újdonságot fog tudni mutatni egymásnak a két csapat. Egyik csapat sem esélyesebb a másiknál; az fog nyerni, aki több energiát és észt tud belevinni a mérkőzésbe” – fogalmazott Gáll Tamás vezetőedző.
A szigetszentmiklósi találkozó szerda este 19 órakor kezdődik. A hazai klub tájékoztatása alapján az alsóházi mérkőzésekre az alapszakasszal megegyező jegyárak vannak érvényben. Aki otthonról szurkolna a lányoknak, az a Hunbasket.tv élő közvetítésén keresztül követheti a meccset.
BKG-Príma Szigetszentmiklós – Dávid Kornél KA
Szigetszentmiklós, Városi Sportcsarnok, szerda 19:00
Jegyár: 1000-1500 Ft
TV: Hunbasket.tv