Máris megtehetjük a következő lépést

Szerda este a BKG-t fogadjuk az Alba Regia Sportcsarnokban. A szigetszentmiklósiakat az alapszakasz során hazai pályán sikerült ugyan legyőzni, de idegenben – ebben az összeállításban – fájó vereséget szenvedtünk ellenük. Most egy esetleges újabb sikerrel már csak matematikailag nem lenne biztos a jövő évi élvonalbeli tagságunk.

A Győr elleni vasárnapi sikerrel nagyot léptünk a bentmaradás felé, amit mi sem mutat jobban, minthogy a tabellán két győzelemnyi az előnyünk a Győrrel, és három a BKG-val szemben. Egy szerdai, BKG elleni győzelem azt jelenthetné, hogy aktuális ellenfelünk már csak akkor érhet minket utol a győzelmek számát tekintve, ha valamennyi hátralévő mérkőzését megnyerné, mi mindannyiszor vereséget szenvednénk, és jobb lenne velünk szemben az egymás elleni összevetésben.

A BKG-val szemben felemás a mérlegünk az alapszakasz után. Hazai pályán, bár nem volt sima meccs, de ellenük szereztük meg az első hazai győzelmünket a szezonban, nem utolsó sorban KK Deans 65-ös VAL-rekordjának is köszönhetően – idegenben viszont a szezon talán leggyengébb játékával rendkívül fájó vereséget szenvedtünk. A rosszul sikerült mérkőzésre az sem volt mentség, hogy többen betegségből jöttek vissza, Simmons pedig fogproblémái miatt nem léphetett pályára.

„Csapatként nyertünk a Győr ellen. Úgy gondolom, hogy a kiegészítő emberek, mint Szücs Luca és Madár Kata, billentették felénk a mérleg nyelvét vasárnap este. Ugyanezt a bátor, harcos, csupaszív játékot várom szerdán, a BKG ellen is. A szigetszentmiklósiak két stabil légióssal rendelkeznek, és Tenyér Zsófi is rendkívül hasznos és szorgalmas a pályán. Kiélezett, nem túl szép mérkőzésre számítok. Azzal, hogy vasárnap nyertünk, nem nyomja akkora teher a vállunkat, mint a play-out kezdete előtt, de természetesen ez a mérkőzés is nagyon fontos számunkra. Valljuk be őszintén, nem mondhatjuk ki, hogy esélyesebbek lennénk, de meg kell mutatnunk, hogy mi tudunk keményebben játszani” – fogalmazott vezetőedzőnk, Gáll Tamás a BKG elleni mérkőzés előtt.

A találkozó, amely utolsó előtti hazai meccsünk lesz a szezonban, szerdán 18 órakor kezdődik az Alba Regia Sportcsarnokban. Jegyeket ezúttal is értékesítő partnerünkön, a Jegy.hu-n keresztül vásárolhatnak. Az Akadémia játékosai, edzői, dolgozói most is ingyenesen léphetnek be az arénába.

Dávid Kornél KA – BKG-Príma Szigetszentmiklós

Alba Regia Sportcsarnok, szerda 18:00

Jegy: 500-1000 Ft
TV: Hunbasket.tv

Támogatók