Tudtuk, hogy mennyire fontos lesz az első két playout-mérkőzésünk, és úgy tűnt, hogy a lányok is megértették ezt. Minek volt köszönhető ez a két, végül bentmaradást érő siker?
Azt gondolom, hogy szerencsénk volt a sorsolásnál, mi pedig éltünk ezzel a lehetőséggel. A lányok motiváltak voltak, csapatszinten jól teljesítettek. Ezzel, a csapatjátékunkkal nyertük meg mindkét mérkőzést.
Innentől felszabadultan játszhattunk, és majdnem megcsíptük idegenben a Ceglédet is…
Sokáig jól kontrollálta azt a mérkőzést a Cegléd, aztán szerinem nem sikerült úgy a rotáció, ahogy Attila (Földi Attila vezetőedző – a szerk.) szerette volna, mi pedig kaptunk ezzel egy sanszot. Főleg KK révén visszajöttünk a mérkőzésbe, egylabdás végjáték lett belőle. Ez most nem feltétlenül csak rajtunk múlott, de lendületbe jöttünk, és összességében jó szájízzel jöttünk le a pályáról. A győzelem, és így a katarzis azonban elmaradt.
Mint kiderült, ez volt az utolsó szoros mérkőzésünk az alsóházi rájátszásban. Pedig Győrben még pályán volt KK Deans is.
Azt gondolom, hogy ha Cegléden győzni tudtunk volna, akkor olyan lendülettel és eufóriával utaztunk volna el Győrbe, hogy ott is nyerhetünk. A győriek egyébként a tudásukhoz méltón játszottak, mi pedig sajnos az átlagunkat sem tudtuk hozni. Öt perc alatt eldőlt lényegében a meccs, még ha a félidőben szoros is volt az állás. Belementünk egy adok-kapokba, hazárdíroztunk, ami nem jött be, a Győr pedig nemes egyszerűséggel túldobott bennünket. El kell ismerni, hogy ilyen különbséggel is megérdemelten nyert az ellenfelünk. KK-nek sem volt extra meccse, enélkül pedig csak úgy nyerhettünk volna az utolsó három fordulóban, ha mindenki csúcsteljesítményt nyújt. Szücs Lucától jött ugyan extra, de a többieknek is fel kellett volna nőni mellé.
Milyen volt az edzésmunka az alsóházi rájátszás során? Hogyan lehet motiválni a lányokat a bentmaradás tudatában?
Hektikusan edzettünk, gyakorlatilag lutri volt, hogy melyik nap milyen minőségű munkát tudunk végezni – akárcsak a mérkőzésnapokon. Ez nyilván nem jó és benne van az én felelősségem is. Ha egy edző nem tud megfelelő hatást gyakorolni a csapatára, akkor biztosan ő is hibázott. Próbáltunk a lányok lelkére is hatni, de ilyen rövid idő alatt nem lehet senkit megváltoztatni.
Mondhatjuk, hogy reális a tizedik helyezésünk?
Teljes mértékben. A bajnokság végén soha nem hazudik a tabella; ez a valóság. Azt látni kell, hogy a Vasas mellett mi foglalkoztattuk a legtöbb saját nevelésű játékost. Ez jó kezdeményezés, azt azonban nem szabad elvárni, hogy olyanok vigyék a hátukon a csapatot, akik most mutatkoztak be az első osztályban. Azt se felejtsük el, hogy mindenki jobb számokat hozott, mint az előző idényében. Az összteljesítményünk azonban mégsem lett jobb. Egyszerűen ez a csapat ennyire volt képes. A szezon előtt azt gondoltam, hogy jó lenne harcban lenni a rájátszásért, de erre semmi esélyünk nem volt. Ehhez több extra teljesítményre és két kiemelkedő légiósra lett volna szükség, vagy mondjuk arra, hogy a tavalyi szezon után Laufer Gabi is meg tudja tenni a következő szintlépést. Ez persze közös eredmény. Nemcsak a játékosoké, hanem az edzőké is.
Kilenc szezon után ültél le ismét élvonalbeli csapat kispadjára. Neked, személy szerint mit adott ez az év?
A helyükön kell kezelni a dolgokat, és nemcsak a kosárlabda létezik, hanem vannak emberi oldalak is. Bár nem egészen erre számítottam, az jó, hogy el tudnak menni tőlünk játékosok magasabban jegyzett csapatokhoz. Sok álmatlan éjszakát is okozott a szezon. Minden vereség után egy kicsit meghaltam, még akkor is, ha tudtam, hogy az adott mérkőzésen nincs esélyünk.
Hogy látod: mennyit változott a női kosárlabda kilenc év alatt?
Rengeteget. Könyvet lehetne írni ebből a témából. Az edzőknek már nemcsak a kosárlabdával kell foglalkozniuk, hanem stábot irányítani, egót menedzselni is. A kosárlabda sokkal játékosközpontúbb lett. A lányok más neveltetést kapnak, más az életről alkotott felfogásuk, minden leginkább saját magukról szól. Régen a szavak és a tettek voltak fajsúlyosak, most pedig a filterek, a külsőségek és a social media. Egyértelműen háttérbe szorult a tanulási folyamat, az izzadtságcseppek, vagy az, ha valaki többször is belelép ugyanabba a pocsolyába. Azt nem mondanám, hogy ez a világ rosszabb vagy jobb – egyszerűen csak más.
Összességében milyen szájízzel zárod a szezont?
Nem vagyok boldog. Nem volt olyan terület, például a fejlesztés, az edzésmunka vagy a mérkőzések, amiben a maximumot tudtuk nyújtani. A saját nevelésű játékosainkat beépítettük, és elfogadható eredményt értünk el – ennyi történt. Két dolgot azért leszögeznék: becsületes, normális emberekkel dolgozhattam együtt, illetve szakágvezetőként a fél szemem az utánpótláson is rajta volt, és legalább olyan büszke vagyok az U12-es csapatunk 10. helyére, valamint, hogy leány junior csapatunk 5 szezon után játszhatott ismét országos döntőt, mint arra, hogy az alapszakaszban oda-vissza legyőztük a Ceglédet.
