Világbajnoki selejtezőt vívnak a hétvégén Dávid Miáék

Szerző: Petz Gábor

Szombaton és remélhetőleg vasárnap lép pályára Szingapúrban a női 3x3-as felnőtt válogatott, saját nevelésű játékosunkkal a sorában. A hatcsapatos selejtező tornáról három nemzet juthat ki a Varsóban sorra kerülő világbajnokságra.

Dávid Miával a soraiban kelt útra a női felnőtt 3x3-as válogatottunk a szingapúri világbajnoki selejtezőtornára. A DKKA saját nevelésű játékosa a márciusi válogatott összetartás után kapott helyet Jakab Máté keretében. Érdekesség, hogy a múlt hétvégi Magyar Kupa Négyes Döntőn megsérülő Papp Klaudia is utazott volna a tornára, ám helyette Szerencsés Tamara került be játékosunk, Böröndy Vivien és Tóth Franka mellé. Óriási dolog, hogy Dávid Mia felnőtt válogatottban kap lehetőséget a bizonyításra; erre valamennyi akadémiai edzője, akik a hosszú évek során foglalkoztak vagy foglalkoznak vele, büszke lehet.


A nemzeti csapat kedden érkezett meg Szingapúrba, ahol edzések és edzőmérkőzések egyaránt szerepelnek a programban a szombati rajtig. A selejtezőtornán 6 válogatott vesz részt: a csoportkörben Litvánia és Egyiptom került a mieink mellé; a másik hármasban a házigazda mellett Brazília és a Fülöp-szigetek szerepel. Az első napról a csoportok első két helyezettjei jutnak tovább, majd vasárnap keresztjátékkal folytatódik a torna – itt egy meccset kell még nyerni a kijutáshoz. A FIBA erősorrendjében a mieink szerepelnek az első helyen. Mint írják, a magyar válogatott a leginkább komplett és kiegyensúlyozott keret a mezőnyben. A világbajnokság június 1-7. között, Varsóban lesz.



Válogatottunk az első napon magyar idő szerint 9:45-kor Egyiptom, majd 11:25-kor Litvánia ellen mérkőzik. (A helyi idő 6 órával jár előrébb, mint az itthoni.) A Fiba 3x3 YouTube csatornáján élőben lehet szurkolni a lányoknak.

Fotók: MKOSZ/Girgász Péter

Támogatók